Kos

Úgy érzed, van valaki a baráti körödben, aki egyfolytában sajnáltatja magát, egyszerűen lépten-nyomon csak azzal haknizik, hogy hogyan jutott neki az áldozat szerepe. Mivel nem tudod tétlenül nézni a kínlódását, próbálj meg utat mutatni neki, hisz talán irányjelzésre van szüksége ahhoz, hogy eligazodjon és végre ne csak a negatív oldalát lássa minden helyzetnek. Légy azonban óvatos, ne hagyd, hogy az ő hangulata rányomja a bélyegét a tiédre is.

Bika

Kecsegtető üzleti ajánlatot kapsz hétfőn: kis befektetés elég nagy hasznot ígér, ám a dolog szépséghibája, hogy minden jelenleg végzett tevékenységeddel fel kellene hagynod, hogy csak erre az egyetlen egy dologra összpontosíthass. Nincs mese, most kőkeményen mérlegelned kell, érdemes- e mindent kockáztatni, vagy inkább szeretnél biztonsági játékot játszani. Fontos arra is gondolni, hogy ez egyszeri lehetőség, és ha sokat hezitálsz, elmegy a hajó, s utóbb esetleg megbánod, hogy nem voltál elég bátor!

Ikrek

Mostanában úgy érzed, van valaki, aki nagyon közel áll a szívedhez, úgy érzed azonban, hogy a kapcsolatotok fenntartása jelen pillanatban csak és kizárólag rajtad múlik, ő nem igazán tesz semmit azért, hogy a szoros kapcsolat megmaradjon közöttetek. Mivel nem hagy nyugodni a dolog, szedd össze a gondolataidat és hozd a tudomására, hogy eléggé egyoldalúnak érzed a kapcsolatotokat. Amennyiben nem közelítesz sértő módon, meg fogod tudni értetni vele, hogy egy barátság két emberen múlik és nem tudsz mindig helyette is dupla energiát fektetni abba, hogy minden tökéletes legyen.

Rák

Hétfőre semmiféle komolyabb kihívás nem ígérkezik, épp ezért ez a legalkalmasabb idő arra, hogy egy kicsit kizárd a külvilágot a rohanó emberekkel együtt és helyükre tegyél magadban eddig bizonytalan dolgokat és minden olyan kusza gondolatot ki tudj bogozni, amely nem hagy nyugodni. A zsúfolt hétköznapokon időnként neked is szükséged van egy kis nyugalomra, amikor nem zavarnak a külső körülmények, csupán csak te vagy a kétségeiddel és a kérdéseiddel, melyeknek mindenképp pontot kell tenned a végére ahhoz, hogy teljesen megnyugodhass.

Oroszlán

Hétfőn valaki mindenáron meg akar győzni valamiről, amelyben nem igazán látod a perspektívát, emiatt eléggé megnehezíted az illető dolgát. Időnként azonban érdemes engedned a nyomásnak és alaposan megfontolnod a felvázolt terveket, mert soha nem tudhatod, miben lehetsz sikeres. Nyilván nem kell minden apró dologba belekezdened, csak azokba fektess energiát, amiben valóban van lehetőség, de ne zárkózz el mindentől!

Szűz

Nagyon erősen kötődsz bizonyos emberekhez és dolgokhoz. Ha valami véget ér, hajlamos vagy depresszióba esni, emiatt pedig félsz továbblépni, új kapcsolatokat keresni. Elijeszt a gondolat, hogy minél közelebb kerülsz valakihez, annál kiszolgáltatottabbá válhatsz, s annál nagyobbat csalódhatsz. Be kell látnod azonban, hogy a világ folyamatosan változik, semmi sem tart örökké, és akármennyire is kapaszkodnál másokba, az ő szándékaik ellenére nem járhatsz sikerrel. Jobb, ha megtanulod elfogadni, hogy időnként el kell engedni dolgokat, és akkor sokkal egyszerűbb lesz az életed!

Mérleg

A sok akadály és bosszúság után végre sikerül beteljesíteni egy álmod, amelyért nagyon hosszú ideje dolgozol, de soha nem merted volna elhinni egyetlen pillanatra sem, hogy valaha elérheted. Most, hogy kézzel fogható bizonyítékot kaptál arról, hogy soha nem érdemes feladni, mindig hinni kell és minden körülmény ellenére kitartani, teljes joggal tölt el határtalan boldogság. Igyekezz minden másodpercét kihasználni, az sem baj, ha ezúttal világgá kürtölöd a büszkeséged, mely nem számít kérkedésnek, csupán azt szeretnéd, ha mások is osztoznának örömödben. Ma már semmi nem szegheti a kedved!

Skorpió

Kissé egysíkúnak érzed mostanában az életed, nagyobb volumenű kihívásban gondolkodsz. Olyasmiben, amely ugyan ismeretlen számodra, mégis rengeteg élményt tartogathat. Az egyetlen szempont azonban, amely miatt hezitálsz, hogy tele van veszélytelennek a legnagyobb jóindulattal sem mondható akadályokkal. Amennyiben elég bátornak érzed magad ehhez a kalandhoz, a megfelelő mérlegelés után vállald el. Ha azonban valami miatt mégis megremeg a lábad, nem kellene elsietned a dolgot. Ebben az esetben adj időt magadnak a felkészülésre, hisz nem hajt a tatár!

Nyilas

Ma úgy érzed, teljesen feleslegesen dolgozol valamin, ami egyelőre rendkívül lassan halad az útján, elég sok akadállyal kell ugyanis megküzdened ahhoz, hogy zökkenőmentessé válhasson a folyamat. Emiatt az idő előrehaladtával kezd eluralkodni rajtad a gondolat, hogy mi lenne, ha feladnád az egészet. Mielőtt azonban végleg megfutamodnál, mindenképp érdemes végiggondolnod, hogy egészen idáig mennyi energiát fektettél bele és bizony, ha most feladnád, odaveszne minden eddig elvégzett munka.

Bak

Képes vagy mindent megtenni azért, hogy egy időben több fronton helyt tudj állni, mely lassacskán általános ismertetőjeleddé válik és mindenki ezt várja majd el tőled. Neked azonban időnként roppant fárasztó minden nehézség ellenére hozni a topformát és tökéletes teljesítményt nyújtani. Fogadd el, hogy te is halandó ember vagy, akinek időnként merül az akkumulátora és szüksége van a töltődésre. Mivel lankad a figyelmed, most jött el az idő, hogy kicsit kikapcsolj és lassíts a tempón, mert így előbb-utóbb meg fogsz majd botlani és sokkal fárasztóbb lesz majd kijavítani a hibát, mint megelőzni azt!

Vízöntő

Ma elkövetsz egy hibát egy számodra fontos dologgal kapcsolatban, amely az első pillanatban helyrehozhatatlannak látszik. Emiatt hajlamos lennél feladni az egészet, ám azt is pontosan tudod, hogy amennyiben megfutamodsz, kárba vész az összes, eddig rááldozott energiád. Szedd össze a gondolataid, gondolkodj megoldáscentrikusan és higgy abban, hogy menthető még a helyzet. Ne feledd, nem a szerencse juttatott el odáig, ahol most vagy!

Halak

Hétfőn úgy érzed, nagyon merül az elemed, legszívesebben otthagynál csapot-papot és átadnád magad a pihenésnek. Mivel azonban muszáj jól teljesítened, meg kell ráznod magad és minden erődet összeszedve nekifutni azoknak a feladatoknak, amelyeket mindenképp be kellene fejezned és úgy adni a neved hozzá, hogy ne kelljen aztán szégyent vallanod. Este pedig egy pohár finom bor mellett, feltett lábakkal, elégedetten fogsz tudni pihenni!

Hozzászólás írása