A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára.  Az érdeklődők a Képzési Hitel 1 és 2 közül választhatnak. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedhet. A Képzési Hitel 2 segítségével pedig az önköltséges képzések díját lehet fizetni, a pénzt ebben az esetben nem a tanuló, hanem az oktatási intézmény kapja. Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója megjegyezte: a szabadfelhasználású hitel 1,99 százalékos kamattal, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni