2018 óta ünneplik ezen a napon a Kerékpározás világnapját, pedig a közel két évszázados múltja alatt rengeteg átalakuláson ment át. Két évszázad óta egyszerű, megfizethető, megbízható, tiszta és környezetbarát közlekedési eszköz a bicikli.

Az Egyesült Államokban azzal a javaslattal álltak elő néhány évvel ezelőtt, hogy a kerékpározásnak méltó elismerés jár – írja a világnap történetéről a bringazas.hu. A tematikus portálon azzal folytatják: többek között ezeket az érveket hozták fel a világnap mellett: a kerékpár egyediségét, hosszú élettartamát és sokoldalúságát emelték ki, amely két évszázad óta egyszerű, megfizethető, megbízható, tiszta és környezetbarát fenntartható közlekedési eszköz.

Az Európai Kerékpárosok Szövetsége és a Kerékpáros Világszövetség örömmel vették tudomásul, amikor az ENSZ Közgyűlésé 193 tagállam egyetértésével elfogadták ezt az indítványt. Felkérték az összes tagállamot, hogy ünnepeljék és ösztönözzék az embereket a kerékpár világnapjának ünneplésére ezen a napon. A nyilatkozat arra buzdítja a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet a bringák fejlesztési lehetőségeire, és vonják be a kerékpárt a nemzetközi politikai programokba is.

A világnap emblémája (Forrás: Book Of Days Tales)

Az Egyesült Államokban élő Leszek Sibilski professzor javaslatára egy emblémát is létrehoztak, hogy összefogja a világ kerékpárosait ezen a napon. Türkmenisztán és további 56 ország támogatásával megalkották a Kerékpározás világnapjának egyedi logóját. Különböző típusú kerékpárosokat ábrázol, akik a világ minden táján bringáznak. A legfontosabb üzenet az, hogy a kerékpár az egész emberiség része és az egész társadalmat szolgálja.

A kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya Magyarországon 22 százalék, ez a holland és dán adat után a harmadik legmagasabb arány Európában.