A kaposvári születésű nemzetközi labdarúgó-játékvezetőt 90 éves korában érte a halál.

Szilvási József a somogyi megyeszékhelyen született 1930-ban és itt is indult sportpályafutása. Előbb a Kaposvári Vasutas NB. III-as csapatának lett a balfedezete, majd később a Vörös Lobogó SE-ben játszott 12 éven keresztül. Egy sérülést követően visszavonult, így játékvezetőként folytatta.

A vizsgát 1961-ben tette le, ezt követően Somogy megye különböző labdarúgó osztályaiban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Eleinte iskolai, majd ifjúsági, végül megyei I. osztályú mérkőzések vezetését bízták rá. 1962-ben NB III-as, 1963-tól országos, NB II-es játékvezetőként tevékenykedett, 1966-tól lehetett az NB I játékvezetője.

A Magyar Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága felterjesztésére 1971-ben lett nemzetközi játékvezető, a FIFA játékvezetői keretének tagja. Több UEFA-kupa, Intertotó Kupa, nemzetközi válogatott mérkőzést vezetett vagy segített partjelzőként. 1975-ben búcsúzott el az aktív játékvezetéstől.

Később volt a Kaposvári Rákóczi FC, valamint a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke is, de az MLSZ Fair Play és Etikai Bizottságának és a Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testületének is tagja volt.

Tavaly novemberben a Nemzeti Sport közölt egy hosszabb írást Szilvási Józsefről. Ezt ide kattintva olvashatják el.

forrás: https://kapos.hu/hirek/sport/2021-06-07/elhunyt_szilvasi_jozsef.html?fbclid=IwAR26OpsAvvBLxNojOspcPp-y-V4SY_nK2aSZHOcFfaFdx0iotPe6B6byvyk