Basilica minor rangot kapott Ferenc pápától az Andocsi Nagyboldogasszony-templom. Ezzel Andocs az egri, pécsi, székesfehérvári, máriagyűdi, máriapócsi, a budapesti Szent István- és az esztergomi bazilika közé sorakozott fel. 

A Kaposvári Egyházmegyében mi kaptuk meg elsőként ezt a címet – számolt be a nem mindennapi döntésről Werner Józsefné polgármester. – A kitüntető cím feltétele, hogy a templomnak térségi vonzereje legyen – tette hozzá a polgármester. – Andocs ennek megfelel, mert nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is sok zarándok keresi fel a települést. Emellett az is szempont volt, hogy a templomban legalább egy olyan kegyszobor legyen, amelyhez valamilyen csoda köthető. Az andocsi templomban a párok gyakran imádkoznak a Szűzanyához azért, hogy gyermekkel áldja meg őket, de a gyógyulás miatt is sokan fohászkodnak.

Werner Józsefné kiemelte: tavaly ősz óta dolgoztak azért, hogy az andocsi templom a jövőben bazilikaként fogadja a híveket. – Hálásak vagyunk Varga László püspöknek azért, hogy a kérelmünket beterjesztette a püspöki kar elé, majd miután ezt támogatták, továbbküldték a Vatikánba – mondta Werner Józsefné. – Az ehhez szükséges anyagot magyarul, latinul és olaszul is el kellett készíteni.

A basilica minor rang miatt több újítást is bevezetnek majd az andocsi bazilikában. A szentszéket jelképező két kulcs ábrázolása ezután megjelenhet például a zászlón és a pecséten is, havonta pedig egy alkalommal latin nyelvű miséket is tartani kell majd. Werner Józsefné kiemelte: abban az esetben, ha hétköznap zarándokok érkeznek a településre, akkor ünnepi misét is celebrálhatnak. A polgármester hozzátette: a basilicia minorról szóló okiratot október 10-én, a magyarok nagyasszonya búcsúján adja át Varga Lászlómegyéspüspök.

Az andocsiak is nagyon örülnek annak, hogy ezután nem a templom, hanem a bazilika küszöbét lépik majd át. Ottjártunkkor Illés Róbertné elmondta: ha nem is rendszeresen, de a nagyobb ünnepekkor mindig ott van a templomban, ezután pedig máshogy tekint majd az épületre. – Büszkeséggel tölt el a basilica minor rang – fogalmazott Czár Edina, egy másik andocsi lakos. Hozzátette: eddig is elözönlötték a zarándokok Andocsot, a hír hallatára pedig vélhetően még többen érkeznek majd a településre.

A bazilika kertje is magával ragadó

– Kitüntetés a bazilika plébánosának lenni – mondta Szalai Tamás plébános. – Már 13 éve szolgálok a településen, most azonban egy kicsit minden megváltozik. Azt fontos tudni, hogy a bazilikai rang sokkal több feladattal is jár. Állandó gyóntatási ügyeletet kell majd biztosítanunk. Ha nem bírom egyedül, a többi pap is besegít. Eddig is nagyon népszerű volt az andocsi templom, amikor nem tombolt a járvány, évente tizenkétezernél is több zarándok fordult meg nálunk. Nemcsak Magyarországról, hanem Ausztriából, Németországból és Lengyelországból is ellátogattak ide – fogalmazott a plébános. Zarándokok már idén is voltak Andocson, az első csoportok májusban tekintették meg az ötszáz éves búcsújáró helyet. Szalai Tamás kiemelte: a bazilika mellett a tavaly megújult templomi környezet is magával ragadja a turistákat. A Rózsafüzér kertet több tucat fehér és vörös rózsával díszítették, így állítottak emléket annak az ötszáz évvel ezelőtti legendának, amikor két hatalmas angyal a kápolnát és a Szűzanya szobrát Kalocsáról Andocsra vitte.

forrás: https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/bazilikai-rangot-kap-az-andocsi-templom-4195490/?fbclid=IwAR1YGiwRUVhbHRc7dYGBuB7Dr8xFBn4N6PGa-NkdTPVx_D3ka3cplKHcq7o