Határozatlan időre hétfőn bezárt a siófoki Galerius-fürdő, miután egy szakértői vélemény készült a létesítmény állapotáról, mely megállapította, hogy a nem megfelelő szellőzés miatt omlik a plafon a fürdőtérben és használhatatlanná vált.

„Tájékoztatjuk a kedves vendégeinket, hogy június 21-től határozatlan időre bezár a Galerius Élményfürdő és Wellness Központ” – ez a bejegyzés került ki a siófoki fürdő közösségi oldalára hétfő délután. Egyik hidegzuhany után jött a másik. A dolgozóktól lapunk megtudta, hétfőn – mintegy két héttel azután, hogy egy csapatépítő tréningen azt mondták a vezetőik: mindenkinek megmarad a munkahelye – mindenki kézhez kapta a felmondólevelét. Szendrődi Tamást, a Balaton-parti Kft. volt pénzügyi igazgatóját, a fürdő korábbi vezetőjét is elbocsátották. – Az ex-Galerius-fürdővezetők sorába álltam – mondta Szendrődi Tamás megkeresésünkre. Hozzátette: a gondok miatt csak a tanmedence, a kültéri medence és a szaunavilág működött.

A fürdőt a szóbeszédek szerint azért zárták be, mert nem volt megfelelő az épület állapota és életveszélyessé vált.

Balogh Renáta, a Galerius novemberben menesztett vezetője 2012-től vezette a létesítményt. Kérdésünkre elmondta: nem érhette meglepetésként a júniustól munkába álló új ügyvezető igazgatót, Várkonyi Csabát az épület állapota, hiszen arról a korábbi vezetés folyamatosan tájékoztatta a Balaton-parti Kft.-t és a városvezetést is. – 2014-ben készült az első szakértői vélemény az épületről, amit akkor jeleztünk a Balaton-parti Kft.-nek, majd a tulajdonosnak is – mondta Balogh Renáta. Hozzátette: a folyamatos használat miatt jönnek elő hibák minden épületen, ezért prioritási sorrend alapján kezdték el helyreállításukat. – A kupolát kicseréltük, a külső burkolatokat, az épületirányítási rendszert, és kisebb-nagyobb gépészeti felújítások is történtek. A bevételkiesés miatt nem zárhattunk be, ezért ezeket a munkákat a karbantartási szünetekben és üzemelés közben végeztük el. Kiemelte: minden évben költöttek a fürdőre 2017 és 2019 között 70, 50 és 40 millió forintot kaptak erre a várostól. Tavaly már semmit.

Balogh Renáta hozzátette: a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerleállás idején bőven lett volna lehetőség és idő is a jelentkező hibák orvoslására. Azt viszont nem látja megoldásnak, hogy bezár a fürdő egy évre vagy kettőre. Hiszen 200 szivattyú dolgozik a fürdőben, s már féléves leállás után sem indult be néhány, ilyen hosszú idő alatt pedig még tovább romlana a gépészet állaga.

Megkerestük a siófoki városházát, hogy megtudjuk a bezárás körülményeit. Azt a választ kaptuk írásban, hogy az ügyvezető döntött a zárásról a polgármesterrel egyeztetve a balesetveszély és a szükséges felújítások miatt. Arra kérdésünkre, hogy miért a nyár közepén zárták be a fürdőt, a városháza azt közölte: most szereztek tudomást a balesetveszélyről, miután polgármesteri kezdeményezésre indult szakértői vizsgálat.

Magukra maradtak a gyerekek

A döntésről a létesítmény honlapján is tájékoztatták a látogatókat, ennek ellenére a siófoki szülők egy része felháborodott a hír hallatán.
– A gyerekek, akik részt vettek a város úszásoktatási programjában, így uszoda nélkül maradtak és Tabra vagy Enyingre tudnak menni, amely nem minden esetben illeszthető az órarendbe – panaszkodott egy siófoki anyuka. Május 17-én indult újra az oktatás a tanmedencében, s eddig tarthatott, közel egyéves kihagyást követően.

forrás: http://sonline.hu