Az idén 26 éves vízisport-suli a kezdetek óta folyamatosan fejlődött. A Windsurf mellett a Kitesurf is nagy teret hódított magának, sőt, a szörfiskola tulajdonosa kite-ernyőket tervez és készít Közép-Kelet Európában egyedülállóan.

1994 meghatározó év volt Károly Attila életében. A matematika-testnevelés szakos tanár akkor döntött úgy: szörfiskolát nyit Balatonfenyvesen. Egy évvel később, az 1995-ös szezonban pedig meg is valósította a tervét. Ma már egy másik szeles szenvedélynek is hódol – írja a likebalaton.hu.

A windsurf oktatás volt az alapvető profilunk. Aztán ahogy színesedett a vízisport paletta, úgy tartottunk lépést a lehetőségek kínálatával. Az idősebb korosztály felé fordulva vitorlásoktatást vezettünk be, majd a kétezres években megjelent a kitesurf 

– mesélte Károly Attila, a szörfiskola tulajdonosa, aki már 2002-ben saját maga tervezett ernyőket az extrém sportként nyilván tartott kiteozáshoz, vagyis ahhoz a sporthoz, amely a sárkányeregetés és a vízisí egyfajta kombinációja. A legextrémebb vízisportnak számít, és még környezetbarát is. Egyszerre gyors és akrobatikus, vagány és látványos, garantált az “adrenalinfröccs”.

Az első ernyőt magam készítettem, mert Magyarországon egy-két üzletben lehetett csupán ilyesmit kapni, és nem volt választék. Ahogy teltek az évek, egyre több gyártó jelent meg a piacon, és az oktatás mellett mi is elkezdtünk foglalkozni a gyártással és forgalmazással is. Már a nemzetközi piacra is sikerült kijutni a termékeinkkel, melyeket a legtöbb gyártóval ellentétben nem Kínában, hanem Európában, Magyarországon, Kaposváron gyártunk 

– mondta a vízisportok szerelmese, aki nem állt meg az első ernyőnél, újabbakat és újabbakat fejlesztett.

A Balatonmáriától Alsóbélatelepig terjedő, Balatonfenyvest is magába foglaló partszakaszt bátran nevezhetjük „windszörf és kiteparadicsomnak”. A Balaton déli partján még két hasonló hely van: Balatonszéplak és Sóstó, ahol igazán kedvezőek az adottságok. Hazánkban a Velencei tó és a Fertő tó is alkalmas kiteozásra, de a vízfelület nagysága, és a szél „tisztasága” miatt a Balaton nagyon jó adottságokkal rendelkezik. Sajnos a szeles napok száma nem éri el a Fertő tavi átlagot, de a frontos időjárási helyzetek megfelelő irányú és erejű szelekről gondoskodnak. Az ország legtávolabbi pontjairól, Debrecenből és Nyíregyházáról is érkeznek ide kiteosok, illetve tanulók – magyarázta Károly Attila, aki azt megemlítette, hogy a klímaváltozás kapcsán egyre gyakoribb a szeles idő a Balatonon, ahol az igazán nagy napokon egy-másfél méter magas hullámokkal is találkozni.

forrás: likebalaton.hu