Jelentős kárt okozott a szőlőskislaki szőlőültetvényekben a hétvégi jégeső, van, ahol százszázalékos a kár. Hujber Ferenc, a Hujber pincészet szőlésze elmondta: a szőlőskislaki területen és az andocsi részen az ültetvények hatvan százalékát tarolta le a jég.

Nyugatról kaptuk a jeget, elég borzalmas látvány volt reggel. Az olaszrizlingben, a rajnaiban és merlot-ban van a legnagyobb kár. Ráadásul ezek fiatal szőlők, ezért is nagyon érzékenyen érint minket. A boglári területünket még nem sikerült megnézni.

– fogalmazott a sonline.hu-nak Hujber Ferenc.

A szakember elmondta: cseresznye nagyságú jegek potyogtak néhány percig szárazon, majd esővel. Hozzátette: permeteznek és arra számítanak, hogy beszáradnak a sérült szőlők, hogy ne menjen tönkre az egész ültetvény.
Koltai Tamás királyleánykája teljesen odaveszett. Sávokban haladt a vihar, így nem egyformán pusztított – mondta a borász. Nála a kár mértéke területenként 30 és 100 százalék között alakult. Azt mondta: habár pár percig esett csak az eső, de az annyira intenzív volt, hogy tönkretette a királyleánykán kívül a chardonnay-t, az Irsai Olivért és az ottonel muskotályt is. A jég a vesszőket is elverte, így a jövő évi termés sorsa is kétséges.

Bujdosó Ferenc, a Dél-Balatoni Borvidék hegyközségi tanácsának elnöke elmondta: a szőlőskislaki területeken kívül Visz és Rádpuszta környékén is keletkeztek jégkárok.

 Most összesítjük a károkat, de több családnak és cégnek területét is érintette a vihar. Nálunk idén már másodjára volt jégverés, de első alkalommal még nem volt olyan fenológiai fázisban a bogyó, hogy megsérüljön. Ez a jégeső viszont a gyümölcsöt érintette, így már nehéz lesz egészséges szőlőt szüretelni. Ezzel nem csak mennyiségi, de minőségi romlás is várható 

– összegzett.

forrás: sonline.hu